Nagy elhatározásra jutottam éjjel.

Megváltoztatom az életem.

Leteszem a cigit és elkezdek futni, hogy végre fogyjak egy kicsit. Cirka 10kg-t kéne leadni...vagy egy kicsit többet.:)

A reggeli kávéhoz elszívtam két cigit, de ennyi. Próbálom elfoglalni magam, hogy ne gondoljak rá. Nem ez az első, hogy leteszem, de jó lenne, ha ez most végleges lenne. Nem ártana környezetváltozás, az sokat segítene ebben, de sajna erre nincs kilátás.:(

Szóval meglátjuk, mekkora akaraterőm van.

Holnap reggel felkelek korán és futok egy kicsit az utcában. Tuti, hogy a tüdőm is kiköpöm, de majd belejövök.

Az egyik társkeresőn, ahová regeltem, elkezdtünk beszélgetni egy sráccal. Szimpatikus, bár egy kissé zavar, hogy fiatalabb nálam, de a gondolkodásmódja teljesen normális, nem egy tipikus 26 éves pasié. Őszintének tűnik, de lehet, hogy csak jó színész.

Abban maradtunk, hogy ismerkedünk, mindenféle kötelezettség és elvárás nélkül.

Utálok itthon ülni.

Ilyenkor mindig rájövök, hogy mekkora szar az életem, és per pillanat nem tudok mit csinálni, hogy jobb legyen.

A kiscsaj itt csicsereg a hátam mögött, ami persze jó, hiszen ez a betegség totál KO-ra tette szegényt, jó, hogy jobban van.

Utálom ezeket a falakat...és a magam köré húzott falakat.

Utálom, hogy nyelnem kell. 3 éve nyelek...próbálom meggyőzni magam arról, hogy ez egy frankó kapcsolat és a gyerek apja (L.) jó ember, és szerencsés vagyok, hogy mellettem van...kár, hogy egy ujjal sem ér hozzám lassan 3 éve...megőrülök...szeretetre, szerelemre vágyom - mint mindig. Persze, töltődjek a gyerekemből - mondják a barátaim. Mintha ő meg tudná adni, amire vágyom. Persze, minden nap azért van erőm még, mert ő van nekem. Szeretem, imádom, de nagyon félek, hogy elveszítem. Nem éppen fizikai elvesztésre gondolok, hanem érzelmire. Nem akarom, hogy olyan élete legyen, mint nekem. Hogy már fiatalon azt érezze, hogy megöregedett, belefásult az életbe...

Jah, anyámat okolom mindenért. Könnyű bűnbakot keresni. Én is hülye vagyok. És nem tudok kimászni a saját hülyeségeimből, a gondolataimból... Boszi barátnőm a múltkor kártyát vetett nekem, ami szintén azt mondta, hogy meg kell szabadulnom a hülyeségeimtől fejben, az agyamat kell átállítani...hehh, mintha az olyan könnyen menne. Igyekszem pozitív lenni, nem agyalni, de amikor itthon vagyok, nem bírok leállni. Minden a szar életemre emlékeztet...

Szeretnék kitörni, de félek is az újtól.

Paulo Coelho jut eszembe (imádom az írót...), nem pontosa idézek, de a lényege az, hogy az emberek akarják a változást, de közben azt is szeretnék, ha minden maradna a régi. Micsoda igazság! Legalábbis az én életemben. Menni is, de maradni is, hiszen az életem most biztonságos, tudom, hogy L. mellett van holnap, mindig van holnap. De egyszerűen megőrülök ebben a helyzetben. Muszáj a biztonságot megtartanom a lányom miatt, de közben teljesen kicsinálom magam, és megsavanyodok. Mi a jobb? Persze, ez költői kérdés...

De ki az az Én?

Na ez egy jó kérdés...régóta keresem, ki az az én...a lökött vízöntő énem hol ilyen, hol olyan...persze tisztában vagyok a tulajdonságaimmal, az értékeimmel, a hibáimmal, de ettől még korántsem tudom, ki az az én és mi a dolgom a világban.

Na de foglaljuk össze gyorsan, ami biztos.

30-as évei felé közelítő nő vagyok, egy gyermekkel és egy jó apával, de szar társsal.

A dolgozó nők mindennapjait élem, önző vagyok, de a családért tudok uralkodni magamon. Széles a hátam, sokat elbírok, de sokszor kiborulok. Hangulatember vagyok, nehezen kezelhető és makacs. Csoda, hogy a gyerekem apja lassan 4 éve bírja mellettem...na de ez egy egész estés mese lenne, ne szaladjuk ennyire előre.

Imádok fotózni, vagyis imádnék, ha lenne mivel...ennek anyagi okai vannak, de ha minden jól megy, hamarosan lesz fényképezőgépem.:) Nem is akármilyen.:)

Gyorsan essünk túl a sablondumákon is: szeretem a természetet, a jó zenét és filmeket, őszinte vagyok, hűséges nem éppen (de ennek is megvan az oka), érzelmes és értelmes ember vagyok.

Miért kezdtem a blogba?

Életem egy várakozó szakaszba került most, és valamivel muszáj lekötnöm magam. És hát mi mással, mint egy bloggal? :)

Már annyiszor nekiültem blogot írni....sosem vittem végig. Bár ez relatív, hogy végig....

Nyilván mindenki azért indít blogot, hogy leírja a mindennapjait, esetleg vágyait, a titkait...aztán elérkezik egy pont, amikor már nem akar írni a dolgairól, lezár egy korszakot és elhagyja a blogolást...én is így jártam már nem egyszer.

Aztán persze jön egy újabb korszak, és az ember (vagy annak lánya) újra nekiesik és elkezdi....hát itt tartok most megint.

Miről szól a blog?

Hát rólam.:)